Nem vagyunk annyira messze Itáliától, az étkezésben mégis van nagyon sok különbözőség, függően az éghajlattól, a kultúrától, vagy egyszerűen a szokásoktól. Egy olasznak elképzelhetetlen, hogy ebéd után valamilyen tejes kávét igyon. Nem értik, mit akarsz a vajjal, mikor szendvicset készítesz. A rokonaim élvezettel eszik nálunk a főzeléket, mert náluk olyan nincs, viszont nagy szemeket meresztenek, amikor látják, hogy megesszük nyersen az uborkát, a zsíros kenyértől egyenesen undorodnak. Nyersen eszik az osztrigát, ami természetesen nekünk szokatlan (érthető, hiszen már maga az osztriga sem jön szembe minden üzletben…), süteményt mártogatnak édes borba (ki ne ismerné a Vin Santo és a cantucci párosítását, legalább hírből), sárgadinnyét esznek sonkával (a prosciutto con melone is ismerős lehet az étlapokról). Polenta mániájuk van, ami itt Magyarországon szintén nem népszerű, mert a puliszka nálunk régen a szegények eledele volt, és még nem igazán tudott visszatérni a gasztro-divatba – pedig milyen finom. De azt is érdeklődve nézzük, ahogy kenyérrel mártogatják az extra szűz olívaolajat, bár ugyanezt én magam is gyakran megcsinálom nem csak olívával, hanem őrségi tökmagolajjal is, az legalább ugyanolyan jó. A felsorolást sokáig lehetne folytatni.
Egy zöld színű kuglóf itthon könnyen kiverheti a biztosítékot, mint ahogyan a mentás Pedrocchi kávét is gyanakodva nézegetik a Frizzo vendégei. Amikor megkóstolják, szinte mindenkinek ízlik, és valószínűleg így lesz ez a mentás-kókuszos süteménnyel is, amit most először próbáltunk ki, tegnap találtam a receptjét az interneten a sárga sáfrányról elnevezett, “giallo zafferano” főzős-sütős oldalon. 🙂 A házi minőségi vizsgálaton átment: nagyon érdekes ízű és nagyon könnyű édesség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: