Amikor a könyvkiadásról esik szó, rögtön a könyvkiadókra gondolunk, hiszen így logikus. Kéziratunkkal a fiókunkban reménykedni kezdünk, hogy ha abból megfelelő helyen megjelentetünk részleteket, előbb-utóbb feltűnik valakinek, hogy zsenik vagyunk, és térden állva fognak könyörögni, hogy kiadhassák a könyvünket. Vagy: elkezdünk tárgyalni különböző kiadókkal, akik a nagyi szakácskönyvétől a gyerek rajzain át mindent hajlandóak bekötni és kinyomtatni, így természetesen annak sincs akadálya, hogy a mi dédelgetett írásunkat is a kezünkbe szoríthassuk nyomtatott formában néhány hónapon belül. Csak pénz kérdése.
Nos, felfedezni nem fognak, legalábbis kicsi rá az esély, még akkor is, ha tied a legjobb könyv a herripotter óta: egyszerűen nem jut el az írásod odáig, hogy igazi szakértők kezébe kerüljön. Ezért aztán a sokat reklámozott magánkiadás felé fogsz hajlani, azzal a jelszóval, hogy életedben egyszer te is megengedheted magadnak, hogy megjelenjen egy könyved (kimondatlanul bízva abban, hogy ennek sikere meghozza majd az érdeklődést a további írásaid iránt is, és így a befektetés nem lesz hiába).
A közös munka során aztán kiderül (amikor már aláírtad a szerződést a nímand kiadóval és kifizettél egy rakás előleget), hogy a dolgok közel sem mennek úgy, ahogy elképzelted, az illúzió pedig, hogy igazi szakemberekre bíztad a “gyermekedet”, minden egyes nappal távolabbra száll. *
De hagyjuk a múltat és lépjünk tovább. A második könyvnél az ember természetesen felhasználja a keservesen megszerzett tapasztalatokat. Az elképzelés határozottabbá válik, a csapdák kikerülése nagyon tudatossá. Az Itáliai útinapló második részét egy lelkes, rajtam kívül három fős csapattal és egy jó nyomdával adjuk ki. Az első korrektúrát egy barátnőm végezte, aki romantikus irodalomban “utazik”. A szerkesztésért egy széleskörű nyomdai és kiadói tapasztalatokkal bíró barátom felel, akivel sokat dolgoztunk együtt azon, hogy a mondatok jól összecsiszolódjanak, hogy javuljon a stílus, hogy az olvasó számára nem egészen világos bekezdések érthetőbbé váljanak. Ő a papírra nyomtatott kéziratban végezte el a javításokat, amelyeket aztán megbeszéltünk, én pedig a végleges variációt beírtam a fájlba. Figyelme volt a fejezetek sorrendjére, javaslatokat tett a bevezetőt és a fülszöveget illetően, tárgyalt felhasználható térképek ügyében, árajánlatot kért három nyomdától, mindezek mellett pedig még az ördögien megbújó helyesírási hibákat, elírásokat is javította, egységesítette a dőlt/félkövér betűket, stb….. A tördelést Évi végzi, akiben megbízom, mert nagy segítségemre volt az első kötetnél, amikor megszabadulva a kiadótól, megkértem erre a a munkára, és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Most sokkal több időnk van, tanultunk is az akkori hibákból, így még jobb eredményre számítok. A borítót, amire vonatkozóan jelenleg éppen látványterveket készítek, szintén Évi fogja véglegesre formálni.
Mikor a tördelés elkészül, még egy korrektúra következik, aminek során remélhetőleg már a még ördögibben megbújt elütéseket is észrevesszük majd. Addigra megállapodunk a kiválasztott nyomdával a papír vastagságában, típusában és egyéb feltételekben. A nyomda először egyetlen példányt fog elkészíteni a könyvből, amelyet a végső korrektúra során újra alaposan átnézünk, most már technikai szempontból (színek, kötés, stb…) is. Aztán kinyomtatjuk valahány példányban (ez még tárgyalás alatt). És kész. 🙂
Természetesen a könyv nincs ingyen. De csak annyiba fog kerülni, amennyi a tényleges költsége, a ráfordított munkaóra és anyag függvényében. Nem kötelezed el magad a jogokat illetően minimum egy évre egy kiadónak. A közvetlen módon választott segítők hisznek abban amit csinálsz, egyfelé tolják veled a szekeret, és a munka során egyetlen pillanatra sem felejtik el, hogy a TE könyvedről van szó, ezért a végső döntés egy-egy kérdésben a TE kezedben van. Az első könyvem kiadója egyszer a fejemhez vágta, hogy én úgy viselkedek, mintha én lennék a hajón a kapitány, pedig csak utas vagyok. Szerényen azt válaszoltam neki, hogy oké, lehet, hogy nem én vagyok a kapitány, de enyém a hajó, bocsi… mert enyém a kézirat és a lóvé, amiből a könyv elkészül. Tehát arra megyünk, amerre én akarom. Nem volt boldog. 🙂
A következő izgalmas pont a terjesztés. Nos, ehhez szükséges az ISBN szám, amit magánember is megkérhet, nem csak kiadó, és az ebből generált vonalkód, amit a tördelő el tud készíteni egy programmal. Szükséges továbbá nyilván egy könyvterjesztő cég, amely bejuttatja a kötetet a könyvesboltokba. Bármelyiket meg lehet keresni, én ezzel is peches voltam, mert ahogy letelt a kiadóval az aláírt egy év, odaadtam a könyveimet a Könyvbazár Kft-nek, Matyi Dezső pedig két hónap múlva bedobta a törülközőt. Szerencsére a BookAngel Kft. átvette az üzletet, így a könyveim továbbra is kaphatóak a megmaradt Alexandra boltokban. A Könyvbazár magánszeméllyel nem szerződött, így az egyéni vállalkozásom teáor-számai közé fel kellett venni a számlaadáshoz szükséges könyvkiadást. Lehetséges, hogy adószámos magánszemélyként is foglalkoznak a szerzővel a terjesztők, ennek utána kell járni.
Talán segítettem. Könyvírásra fel! Csak bátran! 🙂 * Nem nevesítek, és a vélemény természetesen nem vonatkozik minden könyvkiadóra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: