<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Caffè Frizzo</provider_name><provider_url>https://caffefrizzo.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Alessia</author_name><author_url>https://caffefrizzo.cafeblog.hu/author/haziangyal-kezmuvesboltgmail-com/</author_url><title>Részletek a készülő könyvből</title><html>&lt;strong&gt;&lt;em&gt;Ember a gömbben&lt;/em&gt;&lt;/strong&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;&lt;em&gt;„Tanulmányozz csak, Olvasó, ha gyönyörűséget leltél a művemben, mert a kitartás, mellyel dolgoztam rajta, s a tehetség ilyen dolgok kitalálására csak kevesek sajátja.”&lt;/em&gt; – írta Leonardo Vinci saját munkásságáról, és ha valakinek, neki nyilván megbocsájtjuk a szavak mögött megbúvó szerénytelenséget.&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;Minden idők legnagyobb polihisztora az emberi test méretarányait ábrázolja az 1490 körül elkészített Vitruvius-tanulmányban. ...&lt;/p&gt;
&lt;strong&gt;&lt;em&gt;Kis cuki templom a parton&lt;/em&gt;&lt;/strong&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;&lt;strong&gt;Chiesa di Santa Maria della Spina. &lt;/strong&gt;Pisában a Csodák Mezején látható „nagy csodák” mellett érdemes megnézni az Arno folyó partján álló kis gótikus templomot. Szívesen mondanám, hogy 1230-ban építették, ennyire régi, és igaz is lenne. Csak éppen az épületet veszélyeztette a folyó, ezért ...&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;&lt;em&gt;&lt;strong&gt;Cellini&lt;/strong&gt;&lt;/em&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;Benvenuto Cellini bronzszobrát Perszeuszról (1545) érdemes minden oldalról alaposan tanulmányozni. Több érdekessége is van (azon kívül, hogy formás a hátsója, amit minden lelkes Firenze-járó barátnőm észrevesz). Az egyik – ami nem látszik, csak az életrajzából derül ki ....&lt;/p&gt;
&lt;strong&gt;&lt;em&gt;Firenze&lt;/em&gt;&lt;/strong&gt;
&lt;p style=&quot;text-align:justify&quot;&gt;A 2016-os szicíliai utazás nagy élménye volt Firenze. Igen, nincs tévedés. Bár csak az utolsó napon, útban hazafelé kaptunk másfél órát a Mediciek városában, hihetetlenül jó érzés volt megint a kedves falak között kószálni. A legnagyobb élményt a Signoria bejáratától jobbra eső falrészbe karcolt portré megkeresése jelentette. Szemmagasságban helyezkedik el az apró rajz, a turisták elmennek mellette, senkit nem érdekel, vagy senki nem tudja, hogy ott van. Pedig a kutatások szerint ...&lt;/p&gt;
&lt;strong&gt;&lt;em&gt;Impressziók&lt;/em&gt;&lt;/strong&gt;

Meleg. Főképpen pedig színek. Olaszkék égbolt, fehér és piros, a szárazságban is gondtalanul burjánzó leánderek, haragoszöld pineák, amelyek bizonyos távolságból nézve esernyőt tartanak a templomok maradványai fölé, mintha gyenge növényi részeikkel éppen ők akarnák megvédeni azokat a további pusztulástól. A kis templom amott szemben a lakott területen (alig lehet pár száz éves), amelynek újkeletűbb járólapjain vallási minták vannak..., az árus, akinél a szalmakalapot veszem..., a kerítés, amelyen át - a csoportra várakozva - még meglesem a réges-régi amfiteátrum épségben maradt lépcsőit és a folyosóit, amelyeken keresztül az állatokat hajtották az arénába. Indulásnál a buszról szemrevételezett öt méter széles falmaradványok. Poseidonia, és a nyugodt, csendes környezete. Szerettem.</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://caffefrizzo.cafeblog.hu/files/2017/05/dscn9241-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>